Az ingatlanosokról rengeteg sztereotípia kering az interneten és a „való világban” egyaránt. Mostoha szakma az övék: bár sokan igénybe veszik a szolgáltatásaikat, mégis rengetegen szidják őket. Az eladó azért, mert jutalékot kér és kap, ráadásul nem is keveset, és ez különösen akkor tud idegtépő lenni, ha nehezen megy el a lakás. A vevő meg azért, mert nem a megfelelő házakat mutatja, ráadásul árban följebb megy, mint amit megbeszéltünk…

Mi úgy döntöttünk, hogy a saját lakásunkat ingatlanos nélkül adjuk el, de ezt azért alapos tájékozódás előzte meg. Néhány hónappal korábban járt nálunk ingatlanos, aki felmérte a lakásunkat, és elárulta, szerinte mennyiért menne el. Végül nem vettük igénybe a szolgáltatásait, de egy csomó ingatlaneladással foglalkozó cikket olvastunk a neten, mert semmiképp nem akartunk amatőrnek tűnni.

Ingatlanosokkal azonban rendszeresen találkoztunk, hiszen – ahogy már korábban is írtam – lelkesen nézelődtünk, keresve új otthonunkat. Be kell vallanom, a sok jól felkészült szakember mellett azért voltak néhányan, akik próbára tették a türelmünket.

1. Nő, rikító színű autóval. Ez utóbbi azért lényeges, mert sajnos 3-szor is belefutottunk (pocsék a névmemóriám, és a helyszínre nem mindig az jött, akivel telefonon korábban egyeztettem), és a találkahelyre érkezve már a parkolóban kiszúrtuk. Hogy miért nem bírtuk? Képtelen volt elfogadni, ha egy ház nem tetszett nekünk, márpedig egy ingatlanosnak nem az a dolga, hogy mindenképp rávegyen bennünket arra, hogy az éppen megtekintett ingatlant vegyük meg. Ő csak lehetőséget teremt erre. Én ott kaptam fel végleg a vizet, amikor egy családi házban azt bizonygatta a férjemnek, hogy majd idővel meg fogja szokni, hogy mindig beveri a fejét a lépcsőfeljárónál.
   
   
2. A késős típus. Ebből sok volt, ami azért problémás, mert a vevők szeretnek egymás után több címre is kimenni, így ha az első helyen megcsúsznak, az kész káosz lesz néhány óra múlva…
   
   
3. Aki sose veszi fel a telefont, és nem is hív vissza. Vele személyesen nem sikerült találkozni.
   
   
4. A tájékozatlan. Azt mondja, le van szigetelve a ház, a tulaj helyesbít. Közli, hogy a konyhabútor benne van az árban, a tulaj szerint meg alku tárgya.
   
   
5. A végére hagytam a kedvencemet: a részeg ingatlanost. A ház előtt találkoztunk. Kiimbolygott a kocsiból, bemutatkozott, kapásból átváltott tegezésbe, majd benyitottunk a kapun. A bérlő 4 és 6 év körüli gyerekei gyanútlanul a kertben játszottak. Néhány pillanat múlva sokkos állapotban futkároztak körbe-körbe, mivel egy rákvörös fejű, pálinkaszagú bácsi fogócskázni akart velük. Mikor beléptünk a házba, az ingatlan bemutatását egyetlen mondattal elintézte: „Hát, itt azért el lehet szöttyögni.” Villámgyors megtekintés, a bérlő közben kicsit sem diszkréten hajba kap az ingatlanossal, majd ismét a kapunk kívül találtuk magunkat. Emberünk megkísérelte az adatlap kitöltését, elkérte a „kukackámat”, hogy majd arra küldi a további hirdetéseket. Itt már nagyon röhögtünk, emailt pedig azóta se kaptunk. De nem is baj.