A főváros egyik peremkerületében élek férjemmel, egy gyönyörű, tornácos kertes házban. Évek óta kommunikációval foglalkozom, írok, szerkesztek, javítok, ötletelek – mikor mire van szükség.

A lakberendezés, az otthonteremtés művészete mindig is érdekelt. Ha belegondolunk, tulajdonképpen ez is kommunikáció: a terekkel éppúgy üzenni lehet, mint a szavakkal, gesztusainkkal.

2017 tavaszán nagy fába vágtuk a fejszénket, hosszas keresgélés után beleszerettünk egy házba, lefoglalóztuk, majd hazaérve megállapítottuk, hogy 19-re húztunk lapot. A saját lakásunkat még meg sem hirdettük, de máris elköteleztük magunkat az eladóink felé. Ekkor elővettük minden tudásunkat – a hobbi lakberendezős „mániámat” éppúgy, mint a férjem televíziós tapasztalatait, illetve mindkettőnk kommunikációs „arzenálját” - , utánajártunk a külföldi trendeknek. Elhatároztuk ugyanis, hogy mi ingatlanos nélkül, nagyon gyorsan (tudtuk, hogy hamarosan a teljes vételárat produkálnunk kell az eladóknak) fogjuk eladni a lakásunkat, ráadásul annyiért, amennyiért mi szeretnénk.

Mivel addigra már hónapok óta nézelődtünk, láttunk ezt-azt az ingatlanpiacon. Elkeserítő volt olyan otthonokban járni, amelyek vagy tele voltak pakolva mindenféle lim-lommal, ettől zsúfoltnak és kicsinek tűntek, vagy áporodott, rossz szagot árasztottak. Volt még egy variáció is: ez volt a büdös és kacatokkal teli kecó, én ezt utáltam a legjobban.

forrás

Ki tudja, melyik ablak milyen otthont rejt...

Ingatlanosból is láttunk mindenfélét, elég nagy a merítés ebben a szakmában. Személy szerint semmi bajom nincs az ingatlanosokkal, kétségkívül vannak jó szakemberek közöttük is, de mi sajnáltuk a jutalékot tőlük. Ez van, lehet minket utálni érte…

Számunkra is meglepő volt, de 10 nap alatt eladtuk a lakásunk. A mai napig emlékszem arra a vasárnapra, mikor kezet fogtunk az üzletre a vevőinkkel. Magamban végig azt mondtam, ezt nem hiszem el…

Azóta túl vagyunk egy költözésen, házfelújításon, bevackolódtunk, már szerencsére sehol egy banánosdoboz, és élvezzünk az új otthonunk minden szegletét. Bennem már csak egy dolog motoszkált, folyton arra gondoltam, milyen jó volna egy blog, ami arról szól, hogyan is érheted el, hogy az álomotthonodban élj. Úgy látszik, ez a mai, havas januári délután kellett ahhoz, hogy bepötyögjem az első bejegyzést. :)

Még egy csomó más poszt van  tarsolyomban, többek között az is, hogyan adtuk el a régi kecónkat. Ha van kedvetek, tartsatok velem!